
Kocsis Judit
Pszichológus, autogén tréning gyakorlatvezető
event
Időpontfoglalás
Közel húsz évet töltöttem gazdasági pályán, elemzőként, ez idő alatt döntöttem el, hogy szeretnék pszichológussá válni. Szerettem a korábbi munkámat, a számok, a logika világát, de hiányzott belőle az "ember", ezért döntöttem úgy, hogy pszichológus leszek.
Diplomámat a Debreceni Egyetemen szereztem munka- és szervezetpszichológia szakirányon. A korábbi munkatapasztalatomból adódóan jól ismerem a multinacionális, a nagyvállalati közeget, a versenyszférát, a közép-, és felsővezetőkkel való munkát, ennek minden kihívását, ezek mellett van tapasztalatom non-profit szervezetekkel is.
Egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan végeztem el az autogén tréning módszerspecifikus képzést, mellyel a minket ért stressz káros hatásainak csökkentését célozzuk meg, általa az idegrendszerünket tanítjuk meg ellazítani, továbbá erősítjük testünk öngyógyító folyamatait, megtanulunk a rohanó, stresszel és feszültséggel teli világunkban megállni és feltöltődni. Ez a módszer jógaoktatóként is különösen kedves a számomra, hiszen egyik gyökere maga a jóga.
Két olyan témával foglalkozom továbbá, amit megkerülhetetlennek látok. Az egyik, a függőségek, a pszichológus diplomám mellett ebben segít az addiktológiai konzultáns képzettségem. Nem nagyon találkozunk olyan emberrel manapság, aki nem ismerne függőséggel élő embert a közvetlen környezetében, legyen az alkohol-, drog-, játék-, viselkedés-, vagy társfüggőség. A függőségtől mind maga a függő személy, mind a környezete szenved, ezért tartom fontosnak, hogy ne csak a függővel, hanem a környezetében élőkkel is foglalkozzunk, őket is segítsük.
A másik téma, a gyász, a veszteségélmények, melyek szintén lehetnek nagyon sokfélék. Előbb-utóbb sajnos mindannyian megtapasztaljuk az általunk szeretett személyek elvesztését és előfordulhat, hogy ebben a helyzetben segítségre, támogatásra van szükségünk. Veszteségélményt azonban átélhetünk váláskor, amikor a párkapcsolatunk véget ér, vagy a munkahelyünk elvesztésekor is. Nemcsak a gyászban, de ezekben a helyzetekben is támogatom a hozzám fordulókat.
A tanácsadások során a kiindulópontom, hogy megteremtsek egy biztonságos, elvárásmentes és ítélkezésmentes közeget, ahol jól érezhetjük magunkat, ahol merünk önmagunk lenni. Célom, hogy segítsek a hozzám fordulóknak önmaguk és reakcióik megértésében, kísérjem és támogassam a hozzám fordulókat az önmagukhoz intézett kérdéseik megválaszolásában, valamint a saját döntéseik meghozatalában.