Olykor találkozhatunk olyan maguknak való személyekkel, akik visszahúzódóak, kerülik a társaságot. Inkább magányos elfoglaltságokat választanak, sőt, kiemelkedően teljesítenek hobbijuk vagy munkájuk terén. Ez egy természetes jelenség és rengeteg ember rendelkezik ilyen típusú személyiséggel. De vajon hol van a határ egy introvertált személyiség és a szkizoid személyiségzavar között?
A szkizoid személyiségzavar diagnózisa
Egy meglehetősen ritka zavarról van szó, a népesség kevesebb, mint 1%-át érinti, és inkább a férfiakra jellemző. A tüneti kép fókuszában megjelenik a társaságkerülő, magányos, zárkózott személyiség. Munkájukat megfelelően képesek ellátni, de a többiek számára színtelenek, gátlásosak és félénkek. Mivel nem lelik örömüket társas érintkezésben, érdeklődésüket, tehetségüket élettelen dolgok, tárgyak felé fordítják. Gyakran gyűjtenek tárgyakat, technikai-műszaki érdeklődésűek.
A szkizoid személyiségzavar diagnózisához fiatal felnőttkortól kezdve több különböző helyzetben meg kell jelenjen a társas kapcsolatoktól való elidegenedés, elzárkózás. Érzelmei kifejezésére csekély mértékben képesek. Az alábbi tünetek közül 4 vagy többnek kell jelen lenni a diagnózishoz.
- Nem vágyik közeli kapcsolatokra és nem is élvezi azokat.
- Szinte állandóan magányos tevékenységeket választ.
- Vagy nincs, vagy csekély mértékű a szexuális érdeklődése.
- Csak kevés tevékenység végzése tölti el élvezettel.
- Közvetlen családtagjait leszámítva nincsenek közeli kapcsolatai.
- Hidegen hagyják mások pozitív vagy negatív visszajelzései.
- Külső személő számára érzelmi hidegség, elzárkózás, érzelmi sivárság jellemzi.
A szkizoid személyiségzavar sokban hasonlít az elkerülő személyiségzavarhoz, de míg az elkerülő személyiségzavarban szenvedő vágyik mások társaságára, addig a szkizoid nem.
Kialakulásának a hátterében az öröklött hajlam és a környezeti hatás egyaránt szerepet játszik. Utóbbi kapcsán megemlítendő a kora gyermekkori kapcsolatok személytelensége és formális jellege. Megtanulták ugyan, hogyan érintkezzenek másokkal, viszont elkerülik azokat az érzéseket, amelyek alapvető elemei a kapcsolatoknak. Általában véve is kiemelendő a gyermekkori ingerszegény környezetet, melyek hatására az érzelmekért felelős idegrendszeri területek nem fejlődnek ki megfelelően.
Terápiás kezelésük során a pszichodinamikus egyéni terápia, a családterápia és a kognitív viselkedés terápia mind hatékonynak bizonyul. Sajnos, gyakran fennáll a veszély, hogy idő előtt kilépnek a terápiából. Önszántukból ritkán, inkább a környezetük hatására keresnek fel szakembert. Munkájukban, hobbijukban gyakran sikeresek, ezért a szociális zárkózottságon kívül, mely nem zavarja őket, nem érzékelnek nehézségeket az életvitelükben. Sőt a munka remek kifogásként is szolgálhat, hogy elkerüljék a szociális helyzeteket. A terápia során, fontos, hogy kialakuljon az erős bizalmon alapuló terápiás kapcsolat, mely idővel módosíthatja a gyermekkorban szerzett tapasztalatokat.
A személyiségzavarokat összefoglaló írásunkat itt találod.
